|
Mikor megkezdtünk „kis” utazásunkat Lengyelország felé, nem is sejtettük, mennyire gyönyörű, izgalmas, megrázó és fárasztó lesz egyaránt. Bizonyára mindenki fantáziált róla, hogy milyen lesz Krakkó utcáin sétálgatni vagy az auschwitzi borzalmakról hallani és a tettek helyszínén járni, de az átélt élmények meg sem közelítik a képzeletünkben alkotott képeket.
A mi kis csapatunk március 10-én éjfélkor indult az Interspar parkolójából Magi Mária, Kolbert Erika és Gyarmathy Ildikó tanárnők kíséretében, valamint az állandó idegenvezetőnk, Fülöp Gabriella és a két nagyszerű buszsofőr társaságában. Bár a késői indulás ellenére mindenki nagy izgalmak közepette foglalta el helyét buszon, nem sokkal az indulás után társaságunk nagy részét elnyomta az álom és pihenés vette kezdetét. Közel 9 óra utazás után megérkeztünk Krakkó városába, ahol az idegenvezetőnk kíséretében megtekinthettük a főbb nevezetességeket sok érdekes történet mellett.
Már a Visztula partján sétálva megpillanthattuk a Wawel királyi palota falait és tornyainak csúcsát, de még mielőtt közelebbről is szemügyre vehettük volna, megnéztük a sárkányát ábrázoló szobrot, ami nagy meglepetésünkre még tüzet is okádott. Ezt követően elindultunk Krakkó főtere felé, útközben láthattuk a Szent Péter és Pál templomot, a Mária Magdolna teret és a Szent András templomot is. A főtérre érve vethettünk egy pillantást a városháza tornyára, valamint a posztócsarnokra is. Utunkat tovább folytatva átsétáltunk a Flórián kapu alatt és megcsodálhattuk a Barbakánt, ami fontos védelmi feladatott látott el a középkorban.
 Ezután alkalmunk nyílt arra, hogy magunk is felfedezhessük a várost és visszatérhessünk azokra a helyekre, amelyek felkeltették érdeklődésünket. Többen visszasétáltunk a Wawelhez, hogy bentről is megcsodálhassuk, majd a főtéren töltöttük el szabadidőnket. Később elfoglaltunk a szállásunkat és az onnan 10 percre lévő kis étteremben megvacsoráztunk. Ezután este 10-kor mindenki nyugovóra tért, hisz tudtuk, hogy a következő nap nehezebbnek ígérkezik mind programok, mind a kora reggeli kelés miatt is.
Másnap hajnalban fáradt tekintetek kíséretében indultunk reggelizni, majd mire mindenki felfrissült egy kicsit, elindultunk a legnagyobb lelki erőt igénylő programunk és egyben utazásunk fő célja, Auschwitz felé. Az odavezető úton a busz egy része még el-elbóbiskolt, a másik fele izgatottan és vidáman beszélgetett, de tudtuk, hogy már nem sokáig lehetünk ilyen önfeledtek és vidámak. Megérkeztünk Auschwitzba, ahol kis várakozás után megérkeztek az idegenvezetőink, ugyanis csapatunk kétfelé vált, megtörténtek a szükséges ellenőrzések, megkaptuk fülhallgatóinkat és megkezdődött, amire már mindannyian vártunk. Az idegenvezetés angolul folyt, a csapat egyik felének, a tizenkettedik ásoknak nem volt szüksége fordításra, a mi csapatunknak Gabi fordított, hogy biztosan mindent megértsünk.
Mikor átléptünk a mindenki által ismert „Arbeit macht frei” (A munka felszabadít) feliratú kaput, megpecsételte csoportunk hangulatát. Megdöbbentő és szörnyű érzés volt a kegyetlenségek helyszínén állni és végighallgatni, szembesülni az ott történt borzalmakkal. Ezután több barakkot is megnéztünk. Az elsőben egy térkép volt, amelyen azok a városok voltak megjelölve, ahonnan embereket szállítottak a táborba, majd egy nagy átlátszó urnát láthattunk, amelyben a tábor elfoglalása után összeszedett emberi hamu volt. Később képeket láttunk, amelyek azt ábrázolták, ahogy az emberek a peronon álltak mit sem sejtve a rájuk váró borzalmakról. Ezt követte, aminek következtében az egész valósággá vált számunkra: a halmokban álló hajkupac, cipőhegyek, bőröndök, gyerekholmi és más egyéb használati tárgyak. Láthattuk az embertelen életkörülményeket, amelyek között mindennapjaikat töltötték. Végül a gázkamrákba vezettek minket, ami mellett közvetlenül ott volt a krematórium. Iszonyatos érzés volt ott végigsétálni, ahol százezrek vesztették életüket.
 Még jóformán fel sem eszméltünk az auschwitzi borzalmakból, már meg is érkeztünk a birkenaui lágerbe. Itt az időjárás nem kedvezett nekünk, de a szakadó eső sem akadályozott meg bennünket abban, hogy az áldozatul esett zsidók emlékművénél – ahol egy koszorút is elhelyeztünk – Kovács Bianka (12.a) szavaival és 1 perc néma csenddel tisztelegjünk az életüket vesztettekért.
 Napunk utolsó célállomása wieliczkai sóbánya volt. A mára 9 szintes múzeummá berendezett sóbánya egyike a legrégebben üzemelő bányáknak Lengyelországban, már a 13. században megkezdte működését. A legenda szerint Kingának, IV. Béla magyar király lányának köszönhető, hogy sót találtak itt. 64 métert lépcsőztünk kitartóan lefele mire célba értünk. A sóbánya olyan, mint egy hatalmas labirintus, minden részének külön története van és mindent próbáltak szobrokkal reprodukálni. Az egyik teremben például bemutatják, hogy hogyan vitték le a hatalmas mélységbe a lovakat, vagy éppen azt, hogy milyen módszerrel akadályozták meg, hogy robbanás következzen be és tűz üssön ki a bányában. Ez utóbbit látvány- és hangeffektekkel tették életszerűbbé. A bányán belül több helyen nyílt alkalmunk szuvenírt vásárolni és kávét fogyasztani. Találhattunk még egy termet, ahol lehetőségünk volt megtekinteni egy 5D-s rövidfilmet és egy játszótermet a gyermekek számára kialakítva. Utunk végén egy lifttel érkeztünk a felszínre, így nem kellett több száz lépcsőfokkal megküzdenünk. Visszaértünk a hostelbe, majd a vacsoránk és egy kis szabadprogram után mindenki nyugovóra tért, hogy kipihenje az aznapi fáradalmakat.
 Indulásunk előtt egy kiadós reggelivel kezdtük a napot, majd szomorkás pakolás után elhagytuk szállásunkat, és Tatabánya felé vettük az irányt. Hazafele sem telt unalmasan az utunk, ugyanis elsőként Szlovákiában Árva váránál tartottunk egy megállót, ahol megcsodálhattuk a barokk kápolna oltárát, a lovagtermet, a képgalériát, fegyvertárat, a korabeli szobák bútorait és értékes régészeti és néprajzi leleteket. A kastélyba való feljutás igen nagy energiát vett igénybe, de a fáradalmakért mindnyájunkat kárpótolt az elénk táruló csodás kilátás. Pár órás buszút után következő kitérőnket Besztercebányán tettük. Itt egy rövid városnézés alkalmával megtekintettük az újabban ferde toronynak is nevezett óratornyot, ami korábban őrfunkciót is betöltött. Többet között megnéztük még a Mária templomot, mely eredetileg román stílusban épült, de később többször is átépítették, majd a szovjet katonák emlékművét, két oldalán elhelyezett fekete márványtáblákkal. Ezután egy hosszabb szabadprogram alkalmával mindenkinek lehetősége nyílt sétálni egyet vagy esetleg betérni egy kávézóba. Utunk végéhez közeledve csoportunk tagjai álmos szemekkel, de rengeteg élménnyel gazdagodva foglalták el ismét helyüket a buszon. A sofőrök egy filmet indítottak nekünk, ezzel is élvezetesebbé téve az utazást. Volt, aki kitartó figyelemmel kísérte végig a film minden egyes részletét és volt, aki mély álomba szenderülve töltötte a hazautat.
 További képek megtekinthetőek a galériában.
Szöveg: Németh Zsófia és Vidra Evelin (11. b)
Fényképek: Hegyi Levente (11. b), Magi Mária, Kolbert Erika
|
